Madách Színház

(1073 Budapest, Erzsébet krt. 29.)

1999-ben a Madách Színház teljes felújításon esett át.
A lezajlott rekonstrukció óta a Színház három játszóhellyel rendelkezik. A Nagyszínház, amelynek nézőterén 804 fő foglalhat helyet, korszerű, minden igényt kielégítő technikai felszereltséggel rendelkezik, valamint klimatizált, így nyári üzemmódban is működhet. Közönségforgalmi terei, amelyek Kárpát-medencei, dalmáciai és észak-olasz mintájukkal enyhén mediterrán hangulatot idéznek, tágasak és komfortosak.
Valamint a Madách Stúdió 180 fő befogadására alkalmas, saját világítási és hangberendezéssel rendelkezik, nézőtere pedig előadásonként változtatható.

madách színház

A Tolnay Szalon a Nagyszínház közönségfogadó tereihez szorosan csatlakozik, és két egymásba nyíló helyiségből áll. Nevét az 1998-ban elhunyt művésznő emlékére kapta. Kisebbik termében, ahol Tolnay Klári emlékhely létesült, rendszeresen képzőművészeti kiállítás kerül megrendezésre. Nézőtere 100 fő befogadására alkalmas.
A Madách Színház ars poeticája a musical, a zenés színjátszás szolgálata.
Minden évad műsorának középpontjában egy nagy világhírű zenés mű előadása áll. Ezekre a produkciókra – a szerzőktől kapott engedélyek alapján – jellemző az önálló művészi felfogás, az ún. non-replica előadás.

Nagy sikerű darabjaik között példaként említhetőek Andrew Lloyd Webber művei – Az Operaház Fantomja, a 30 éve elsöprő sikerű Macskák, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, illetve a Jézus Krisztus Szupersztár. A sorból természetesen nem hagyható ki az angol humor egyik klasszisa, Monthy Python Spamalot-ja, illetve legfrissebb bemutatók: Disney, Cameron Mackintosh illetve P. L. Travers nevéhez fűződő világhírű musical, a Mary Poppins sem.

A zenés műfaj mellett a prózai színjátszás hagyományai sem merülnek feledésbe. A Madách Színház műsorán jelenleg is szerepelnek Anthony Shaffer, Neil Simon, Ray Cooney vagy Frederick Stroppel nagyszerű vígjátékai. A Madách Színház tevékenységét hazai és nemzetközi siker és elismertség övezi.

Amennyiben a Madách Színház, mint rendezvényhelyszín felkeltette érdeklődését, töltse ki kapcsolati panelünket és örömmel készítünk Önnek személyre szabott ajánlatot.