Posts Tagged :

rendezvény helyszínek

budapest party service, évösszegzés, karácsony

Ilyen volt 2016 – Évösszegzés karácsonyi hangulatban

Hosszú és tartalmas év áll cégcsoportunk mögött, számos felejthetetlen eseményt, kitűnő hangulatú alkalmat, és számtalan kellemes pillanatot élhettünk át rendezvényeinken és éttermeinkben egyaránt.

Az év első felében Budapest belvárosában megnyitottuk legújabb önkiszolgáló éttermünket, a Bodza Bistro-t, szeptemberben pedig új taggal bővült rendezvényhelyszíneink sora is: az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében, a City Center irodaházban teljesen felújítva átadtuk a Corner Rendezvénytermet, ami modern belső kialakításának köszönhetően nemcsak esküvői helyszínnek, hanem üzleti- és partnertalálkozók megrendezésére is ideális.

Tavasszal kollégáink szakmai képzéseken is részt vehettek, áprilisban a konyhatechnológiákkal, júniusban pedig a borszortimenttel ismerkedhettek meg.

Cégünk életében a novemberi hónap különösen eseménydúsan telt. Nemcsak az őszi esküvő kiállításon találkozhatott velünk a nagyközönség, csapatunk tagjai jelen voltak az idei Hungarian Wedding Gálán, ahol átvehették az esküvői szakma szavazatai alapján a Hungarian Wedding Award-ot.

A jó híreknek itt nem volt vége: a MagyarBrands 2016-ban immáron hetedik alkalommal díjazott olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül is. Óriási megtiszteltetést és elismerést jelent számunkra, hogy az idei évben a MagyarBrands Szakmai Bizottságának döntése alapján a Concorde Alapkezelő, az Egis, a Graphisoft SE, a Hungexpo, az MVM Paksi Atomerőmű, a Prezi, a Richter Gedeon, a Videoton, a Zalakerámia vagy a Zwack mellett cégünket, a Budapest Party Service Kft.-ét is Kiváló Márkának titulálták, a hazai top márkák egyikeként.

A sok-sok rendezvényen való közreműködés mellett, idén egy nem mindennapi borvacsorával jelentkeztünk. November 23-án rendeztük meg először az ÖbölHáz Rendezvényközpontban a hagyományos VakVarjú Borvacsorát, aminek az elmúlt években a budai VakVarjú Vendéglő adott otthont. Ezen az estén a három igen népszerű VakVarjú étterem séfjei, valamint Meczner Zoltán, a Bodza Bistro séfje, Kalas László, a Budapest Party Service Executive séfje és kreatív séfünk, Kiss O’Shea Dániel közösen álmodták meg a vacsora ínycsiklandó fogásait. Az ételek mellé a Figula Pincészet kitűnő borait kóstolhatták vendégeink.

Természetesen 2017-re is tartogatunk néhány meglepetést! A jövőben Pesterzsébeten bemutatkozik ötödik VakVarjú éttermünk, a romantikus Duna-parti VakVarjú Csónakház, és ezzel egy időben rendezvényhelyszíneink palettája is bővül. Az étterem szomszédságában átadjuk egészen különlegesnek ígérkező központunkat, a Hullám Csónakházat.

Idén is eseményekben gazdag, mozgalmas évet hagyhatunk magunk mögött!

Ezúton szeretnénk Áldott Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánni a Budapest Party Service és a VakVarjú éttermek dolgozóinak nevében!